1961 májusában születtem,

Jurij Gagarint a világűrbe a Vosztok-1. 

csak hetekkel előttem röpítette.

Ez évben épült a fal Berlinben.

A kietlen Nyírségben nevelkedtem,

nyaranta vakációzni Somogyba, a gyékényesi bányatóra mentem.

1970-től Budapesten teremtem,

majd magyar-történelem szakos középiskolai tanár lettem,

erre vetemedtem.

Az angol nyelvet Oxfordban és Londonban felszedegettem,

majd történész-kandidátus lettem.

Van három álomszép gyermekem, és egy kedves feleségem,

38. házassági évfordulónkat nemrégiben ünnepeltem.

Vagyok kül- és biztonságpolitikai tanácsnok a Parlamentben.

(karoly.tuzes@hotmail.hu)

Mi, emberek

A csillagok és a hívek szerint Isten gyermekei vagyunk.

Még él a remény, hogy tudjuk,

mi a célja hosszú küzdelmünknek.

Döbbenetes, ha az elemek szeszélyes játékának köszönhető minden!

De együtt, ezzel is megbirkózunk!

Akár tágul, akár zsugorodik az Univerzum,

bele kell nyugodnunk,

hogy minden élő egy gyertyaláng, amely kihuny.

Nálunk sokkal hatalmasabb, még ismeretlen erők működnek.

Mindegy, hogy bolygónk a Nap tüzében porlad el,

vagy egy feketelyuk szippantja be.

Bárhonnan is származzunk, és bármit rejtegessen is a sorsunk,

magunkra büszkén pillanthatunk!

Az oly rejtélyes anyag bennünk új minőségre jutott.

Mindannyian tizenhárom milliárd évnyi titkot hordozunk.

A Földet és kis híján egymást is az uralmunk alá hajtottuk,

De minden időben kötelességünk,

hogy hatalmunkkal jól sáfárkodjunk.

Röghöz köt a testünk, az ösztönök és a vágy,

lefelé húz ez a hínár, zavaros-zöld mocsárvilág.

Mégis, ebből szökken szárba a szerelem,

a határtalan, mindent elsöprő, gyönyörű emberi vágy.

A tudás megnemesít, és végtelenbe lendül a tudásvágy.

Vigaszt ad, hogy Szent György legyőzte a sárkányt,

Borromei Szent Károly a járványt,

és Szent Mihály a Sátánt.

De, minden ingatag!

A változás az egyetlen bizonyosság.

Örök átokként ül rajtunk a halál,

e végtelen szobor-mozdulatlanság.

Ma, mindenki csalódott, mert azt képzeltük,

hogy a Világegyetem középpontját jelentjük.

Holott, minden eszeveszett sebességgel távolodik körülöttünk.

Az eltűnt idő nyomába eredtünk,

de a jövő mindvégig titok marad előttünk.

Be kell vallanom, hogy már türelmetlenül várom,

hogy a James Webb űrteleszkóp, milyen titkokat tár fel nekünk.

Fáradhatatlanul kémleljük az eget,

de onnan csak a régmúlt integet.

Kell, hogy legyőzhető legyen a fény!

Most zavar a folytonos változás.

Miért nincs állandóság?

Miért nem ismerhetjük meg soha önmagunkat

és a táguló világmindenséget?

Mindent tudni vágyok,

de jaj, mindentudás nélkül,

hamarosan meghalok!

Halálom olyan puha talppal érkezzen hozzám,

mint éjjelente a szobámba lopakodó cicák.

Milyen titokzatos-nagy a csillagvilág!

Időnként, ember-ember közt is csillagközi a távolság!

Szemünket várakozón a jövőre függesztjük,

minduntalan elfeledjük,

hogy a legfontosabb az nap, amelyre ébredtünk:

„Örüljünk és vigadjunk rajta!”

Kérészéletű a lét, tünékeny és színes mesevilág!

Nagyon fáj,

hogy Földünk, minden csodájával együtt, a végső ítéletre vár. 

Nem nyugtat meg, hogy Jézus Krisztus második eljövetele

bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

Igaz, mindenkinek ennek tudatában kellene élnie!

Az sem kétséges, hogy: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme,..."

A józan belátás is alázatot követel

a nálunk sokkal hatalmasabb és ismeretlen erőkkel szemben.

De mi lesz velünk, ha a feltámadás soha nem következik be?

Hol bolyong majd halhatatlan lelkünk,

szállásra vajon hol lelünk?

A hiábavaló és reménytelen várakozás a biztos halál!

„Károly, Károly, miért vagy te is hitetlen Tamás?”

Budapest, 2022. május